|
Vámos Gáspár
M. kir 30. h.gye.
Vámos Gáspár
törzsőrmester visszaemlékezése:
1918.szeptember havában az olasz harctéren magaslati védő állásban a m.
kir. 30. h. gye. 2. zlj. 6.századánál voltam szakaszparancsnok.
Szakaszommal a Monte Azollo és a Kolkopriel közötti "Halál völgy"-ét
tartottam megszállva. Feladatom volt az állást utolsó csepp vérig tartani.
1918.szeptember hó 29-én d.e. 6 érakor az olaszok részéről az 1. és 2. zlj.
vonalaira oly erős pergőtűz adatott le, hogy néhány perc leforgása alatt a
szó szoros értelemben nem lehetett látni semmit a folyamatosan robbanó
gránát füsttől. A pergőtűz d.e. 9 óráig tartott. Majd ezt követő zárótűz
és a gyalogsági támadás, mely oly hírtelen jött a sűrű füst leple alatt,
hogy azonnal kézigránát harcba mentünk át, mely pár perc múlva kézi tusává
fejlődött s hogy az erősebb lökést megakadályozzam, részünkről tüzérségi
zárótüzet kértem, azonban a kilőtt rakétáim az erős gránát füstből nem
látszottak ki, míg azt többször megismételve a rakéta leesés közben a
század tartalék fedezékbe hullott s így onnan továbbítva kaptam csak meg a
tüzérségi zárótüzet. Közben pedig a legelkeseredettebben váltakozott a
kézitusa, a kézigránát harccal felváltva, mely küzdelem alatt a
küzdelemben robbanó gránáttól 3 sebet kaptam, melynek láttára embereim
kértek, hogy kíméljem magam, mert ha én elesek, mi lesz velük, mivel
rajtam kívül századunk vonalában más szakaszparancsnok nem volt.
Feladatomnak teljes tudatában az ellenség céljával a közdelem alatt
teljesen tisztában voltam, kiknek céljuk rajtam keresztültörni, mely ha
sikerül ezredemet a megsemmisüléssel fenyegette, sót az egész
hadosztályunkat (40.ho.) nehéz feladat elé állítja.
Látva az ellenség ezen szándékát sebesülésemmel és embereim kérésével nem
törődve, buzdító szavakkal igyekeztem embereimre hatni, mely szavak
embereimben új erőt öntöttek s kétszeres erével vettem fel a küzdelmet a
túlnyomó erővel szemben s oly sikeresen vertem vissza az olaszok
támadását, hogy egyetlen olasz sem bírt állásomba betörni. Ezen kudarc
után az olaszokat kézigránát harccal állásukba visszakényszerítettem.
Ezen hőstettemért 1918.október 3-án az I. osztályú ezüst vitézségi éremmel
lettem kitüntetve.
1918.október 23-tól október 30-án éjjel 1 óráig tartó szakadatlan
pergőtűz, mely felváltva gyalogsági támadással, mely nyolcszoros túlerő
volt; e 7 napos ütközetben tanúsított magatartásomért, illetve 1918.
október 30-án éjjel 12 órakor ezredünk visszavonult, s akkor minden zlj.
egy századot, mint ezred utóvédet hagyott az állásban az ezred
visszavonulásának biztosítására, én mint szakaszparancsnok századomtól
(6.szd.) szakaszommal ugyancsak állásban maradtam s 1918.október 31-én d.e.
1 órakor utolsónak maradva hagytam el az állást, mely után a Lórenzó
Slufton le a Berta völgyében Zalay őrnagy úr parancsnoksága alatt
gyülekeztünk s az őrnagy úr parancsnoksága alatt vonultunk vissza, illetve
biztosítottuk az ezred visszavonulását, mely utóvéd harcokért újólag
lettem felterjesztve az I. osztályú ezüst vitézségi éremre.
|