|
 |
Dusnoki József
Cs. és kir. 7. hue.
A 7. huszárezredben szolgáló
Dusnoki József káplár így emlékszik vissza 1918 júniusára:
"Már majdnem két hónapja volt századunk a nagy Piave szigeten felváltva
több állásban, midőn 1918. június 14-én állásunk jobb szárnyára kerültünk
a bressanini olasz hídfőállással szemben. Már sokat hallottunk mesélni,
hogy ez a hely a legkellemetlenebb az egész frontszakaszunkon.
Ezen híres helyre kerültem ki gépfegyveremmel mint formeiszter. (Vormeister
= irányzó, gáppuskairányzó)
Alig váltottuk fel elődeinket, máris megindult a tánc. Egyik
aknarobbanás a másikat követte, mindig közelebb és közelebb jővén felénk.
Puskámnál négyen voltunk. Egész biztosra vehettük mór most, hogy
ránk fáj a taliánnak a foga.
Közénk csapott egy nehéz akna, a géppuskának szerencsére nem történt baja,
csak teleszóródott földdel, de épségben csak egyedül én maradtam már
mellette, mert egy vitéz bajtársam is meghalt, a másik kettő pedig alig
tudott mozdulni. Alig értem rá azonban mindezt áttekinteni, egyszerre
látom ám, hogy jönnek csúszva, bokrok által leplezve a taliánok. Bizonyára
azt hitték, hogy nem maradt meg közülünk senki és most könnyű szerrel
befészkelhetik magukat ezen állásba. De ebben ugyancsak csalódtak, mert
beigazítottam rójuk jó puskámat és egy-kettőre úgy szétszórtam őket, hogy
egyelőre el ment a kedvük ezen kirándulástól.
Ezen nehéz órákat nem fogom soha életemben
elfelejteni. De sok dicsőséget is hoztak nekem, másnap megkaptam
előléptetésemet káplárrá és mellemre az 1. osztályú ezüst vitézségi érmet.
"
|
