Mándly János

Cs. és kir. 11. táb.vad. zlj.

Törzsfővadász volt a 11. tábori vadászzászlóaljban. 42 hónapon át állta meg a helyét a harcok tűzviharában, mely idő alatt számos kitüntetésre szolgált rá kimagaslóan vitéz magatartásával.

Arany vitézségi érme a Piave alsó folyásánál vívott harcokhoz fűződik, 1918. július elején már három oldalról körül voltak véve magyar vadászaink. A tenger, a bizonytalan mocsárvidék és az olaszok gyűrűjében csupán egy keskeny szabad tér kötötte össze őket kelet felé a Piave bal partjával, ahonnan rendesen éjjelenként ezer veszedelem között szállították a jobb partra illetőleg a delta szigeteire az élelmet és lőszereket. A szállítók nem egyszer lelték hősi halálukat s hagyták ellátatlanul a delta helyőrségét, akik szintén nagy veszteségeket szenvedtek. Végre a felsőbb parancsnokság elhatározta, hogy a tenger vérbe kerülő deltát kiüríti. Július 5-éről 6-ára virradó éjszakára tervezte a visszavonulást. 5-én este tíz órakor, mikor a kiürítés már javában folyt s csak gyenge leplező csapatok álltak a szigetvilágban és mintegy 5000 ember összetömörülve várakozott az egyetlen kompnál a folyón való átszállításra,  az a vészhír érkezett vadászainkhoz, hogy kis szigetüktől pár száz lépésnyire a tengermelléki Casa Bosco-nál, a Chiesa Nuova felől támadó olaszok áttörték  a szomszéd osztrák lövészezred vonalát.
A 6000 ember életét veszélyeztető rés betömésére a magyar vadászzászlóalj első századát rendelték ki. Ennek első szakaszát Mandly törzsfővadász vezette, aki oly erővel vetette magát az ellenségre s parancs nélkül oly tüzes, új meg új ellentámadást intézett az olaszok ellen, hogy azok hanyatt-homlok rohantak vissza a megszállt házcsoportból. Derék vadászaink a hős Mandly törzsfővadásszal az élükön hősiesen feleltek meg küldetésüknek s ezzel biztosították a 6000 ember zavartalan visszavonulását a Piave bal partján lévő főállásokba.

Korabeli könyvészeti források alapján.