Vámos Gáspár
M. kir 30. h.gye.

Vámos Gáspár törzsőrmester visszaemlékezése:

1918.szeptember havában az olasz harctéren magaslati védő állásban a m. kir. 30. h. gye. 2. zlj. 6.századánál voltam szakaszparancsnok. Szakaszommal a Monte Azollo és a Kolkopriel közötti "Halál völgy"-ét tartottam megszállva. Feladatom volt az állást utolsó csepp vérig tartani. 1918.szeptember hó 29-én d.e. 6 érakor az olaszok részéről az 1. és 2. zlj. vonalaira oly erős pergőtűz adatott le, hogy néhány perc leforgása alatt a szó szoros értelemben nem lehetett látni semmit a folyamatosan robbanó gránát füsttől. A pergőtűz d.e. 9 óráig tartott. Majd ezt követő zárótűz és a gyalogsági támadás, mely oly hírtelen jött a sűrű füst leple alatt, hogy azonnal kézigránát harcba mentünk át, mely pár perc múlva kézi tusává fejlődött s hogy az erősebb lökést megakadályozzam, részünkről tüzérségi zárótüzet kértem, azonban a kilőtt rakétáim az erős gránát füstből nem látszottak ki, míg azt többször megismételve a rakéta leesés közben a század tartalék fedezékbe hullott s így onnan továbbítva kaptam csak meg a  tüzérségi zárótüzet. Közben pedig a legelkeseredettebben váltakozott a kézitusa, a kézigránát harccal felváltva, mely küzdelem alatt a küzdelemben robbanó gránáttól 3 sebet kaptam, melynek láttára embereim kértek, hogy kíméljem magam, mert ha én elesek, mi lesz velük, mivel rajtam kívül századunk vonalában más szakaszparancsnok nem volt. Feladatomnak teljes tudatában az ellenség céljával a közdelem alatt teljesen tisztában voltam, kiknek céljuk rajtam keresztültörni, mely ha sikerül ezredemet a megsemmisüléssel fenyegette, sót az egész hadosztályunkat (40.ho.) nehéz feladat elé állítja.
Látva az ellenség ezen szándékát sebesülésemmel és embereim kérésével nem törődve, buzdító szavakkal igyekeztem embereimre hatni, mely szavak embereimben új erőt öntöttek s kétszeres erével vettem fel a küzdelmet a túlnyomó erővel szemben s oly sikeresen vertem vissza az olaszok támadását, hogy egyetlen olasz sem bírt állásomba betörni. Ezen kudarc után az olaszokat kézigránát harccal állásukba visszakényszerítettem.
Ezen hőstettemért 1918.október 3-án az I. osztályú ezüst vitézségi éremmel lettem kitüntetve.

1918.október 23-tól október 30-án éjjel 1 óráig tartó szakadatlan pergőtűz, mely felváltva gyalogsági támadással, mely nyolcszoros túlerő volt; e 7 napos ütközetben tanúsított magatartásomért, illetve 1918. október 30-án éjjel 12 órakor ezredünk visszavonult, s akkor minden zlj. egy századot, mint ezred utóvédet hagyott az állásban az ezred visszavonulásának biztosítására, én mint szakaszparancsnok századomtól (6.szd.) szakaszommal ugyancsak állásban maradtam s 1918.október 31-én d.e. 1 órakor utolsónak maradva hagytam el az állást, mely után a Lórenzó Slufton le a Berta völgyében Zalay őrnagy úr parancsnoksága alatt gyülekeztünk s az őrnagy úr parancsnoksága alatt vonultunk vissza, illetve biztosítottuk az ezred visszavonulását, mely utóvéd harcokért  újólag lettem felterjesztve az I. osztályú ezüst vitézségi éremre.