Moldován Mihály

M. kir. 22. h. gye.

Moldován Mihály 1916 októberében alig 20 évesen 1916 októberében került ki a frontra a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezred kötelékében.
1918. június 15-én. mint tartalékos zászlós  ismételten bizonyította példaadó vitézségét.
A
Kaberlaba hegységért folyó ütközetben (Asiago térsége) szakaszparancsnokként egységével az ellenséges drótakadályon keresztül benyomult, közben súlyos lábsérülést szenvedett. Súlyos sebesülése ellenére a  kötelességteljesítés ragyogó példaképeként késő éjjelig kitartott, embereit a belső, széttéphetetlen drótakadályokig vezette, és az előre  elkészített robbanótöltettel azt fel is robbantotta. 

Hősies helytállását az I. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel jutalmazták felettesei, pedig közvetlen parancsnoka az Arany Vitézségi érem kitüntetés adományozásra, tett javaslatot.
 


 

Forrás: Unokájának szíves adatközlése




vértesi Tóth Imre

M. kir 137. táb. tüe.

Vértesi Tóth Imre mint egyetemista 1916-ban Érsekújváron önkéntesként jelentkezett katonának. Ekkor a magyar királyi 137. tábori tüzérezredhez osztották be és került először Erdélybe, mint repülős megfigyelő.
Vitéz helytállásával a bronz Vitézségi érmet és Vaskorona rendet is kiérdemelte.
1918. június 15-én a Piave-folyó közelében, mint tüzérségi megfigyelőt gránát találat érte és halt hősi halált. Ideiglenesen a Collalto község temetőjében temették el,  Sírja a kápolna melletti első sír volt.


 

Forrás: Családjának szíves adatközlése





Gyürk István

Cs. és kir. 69. gye.

A Piave folyón át támadó hadosztályaink közül a budapesti 31. hadosztály a 200—250 m magas Montello fennsík, 30—40 méterre kiemelkedő északkeleti peremén kiépített és kiválóan berendezett állásokat támadta meg. Átkelését Falz-nál és attól nyugatra a volt kaposvári 44. és a volt székesfehérvári 69. gyalogezred, valamint a kettő közé iktatott rohamzászlóalj igen nehéz viszonyok közepette indították meg.
Gyürk István mint egyévi önkéntes vonult be, majd a tiszti iskola elvégzése után került ezredével az olasz frontra.

Gyürk István tartalékos zászlós az ezred harceszköz szakaszának volt a parancsnoka. 1918. június 15-én harceszközeinek kiválóan vezetett tüzével igen hatásosan fogta le az olasz parton lévő géppuskákat, amelyek az ezred átkelési helyét igen erősen lőtték. Amikor pedig később szakaszál is áthajózták és a túlsó parton folytatott harc alatt elfogyott a lőszere, a lőszerpótlás pedig elmaradt, öntevékenyen a küzdőkhöz csatlakozott. Szakasza élén vitézül tovább harcolt, de másnap súlyos karlövést nem kapott és erős vérveszteség folytán harcképtelenné vált.
 

Forrás: Magyar vitézi tettek gyűjteménye II. Bp. 1942.
Fiának szíves közlése



 

 


Székely György

Cs. és kir. 85. gye.

A 85-ösök „Manilává" című tábori újságában az alábbiak szerint írják le Székely (Schin) György vitézségét:
"Végre reggel 1918. június 15-én reggel merész szökelléssel előre tör a rohamcsapat Schin György  és Friedrich zászlós vezetésével. A többi utánuk, mint a felbolygatott darázsraj, de szép rendben, rohamhullámokban. Az ellenséges drótakadályon,  mely épen maradt a tüzérségi tűz ellenére is, a rohamozók széles rést robbantanak, ezen keresztül özönlenek s azután betörnek az olasz támaszpontba. Felgöngyölítik jobbra és balra is. Mint az automaták, úgy dolgoznak a derék fiúk. A géppuskák végigsöprik az árkok tetejét, itt ugyan senki sem meri a fejét kidugni, az ellenséges gránát- és aknavetők egymásután némulnak el, majd a „rohamísták" kézitusában megadásra kényszerítik a még ellenálló  olaszokat.  Már jókora fogolycsoport rohan  halálsápadt arccal vissza a kiinduló állások felé. S a mieink tovább törnek előre. Azonban alig kevéssel az indulás után borzalmas erejű zárótüzet bocsát az ellenség a saját árkaikon innen és túl fekvő területre. Schin zászlós már az induláskor megsebesült, de azért vitézül tovább vezeti csapatát, Alig telt el 8 perc, az ellenséges Cad'Anna támasztópont már a mi kezünkben volt. "

Az a fontos támpont, amelyet Schin  oly  csodálatos hősiességgel elfoglalt, csak egyik lépcsőfoka volt azoknak az elszánt harcoknak, melyeken át a támadás legnehezebb pontjára a Col Moschinra vezetett. Kemény munkába és sok véráldozatba került, míg lépésről-lépésre haladva, gyilkos tusákban elfoglalták a derekasan küzdő 85-ösök az olaszok állásait.

Az itt lefolyt harcok elkeseredettségére vall, hogy az ezred rohamhullámai órákig tartó heves harcok árán csak 6 km mélységbe tudtak előrenyomulni s az ezred létszáma az ádáz küzdelmekben 300 főre csökkent. A további előrenyomulást nagy véráldozatok árán kivívott eredményt azonban veszélyeztette az a körülmény, hogy csapataink lőszerkészlete fogyóban volt. Az utánpótlás pedig az olaszok pergőtüzében lehetetlennek bizonyult. Az ellenséges  ellenlökésekkel szemben védekezésre kellett tehát gondolni, azért az ezred a Col Moschin magaslaton lévő, védekezésre alkalmas elhagyott olasz állásokba vette vissza harcvonalát.

Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921
Unokájának szíves adatközlése.
Deseő: Erdélyi ezredek a világháborúban Bp. 1941.