Ámbrics György
Cs. és kir. 9. hue.

A csodás hírű soproni 9-es közös-huszárezred vitéz szakaszvezetője volt s mint ilyen érdemelte ki az Asiágo-i fennsíkon a legragyogóbb vitézségi érmet.
1918. augusztus 24-én éjjel 26 emberével egy előretolt állásban teljesített tábori őrsszolgálatot. Az őrt álló kis csapatot az éj folyamán egy olasz járőr megtámadta, melyet azonban Ámbrics szakaszvezető fényesen visszavert embereivel.
Alig indította el küldöncét századához azzal a jelentéssel, hogy az ellenséges járőrt visszaverte és hogy kézigránátjuk elfogyott, megkezdődött a hatalmas ágyútűz egyenesen az előretolt és az első védelmi állás közé, úgy hogy a tábori őrs nem tudott századához visszahúzódni. Kevés idő múlva megindult az olasz rajvonal a völgyből vonalaink felé. A vitéz szakaszvezető ekkor nyugodtan megvárta, míg az olaszok feljebb értek s csak akkor akart világító pisztollyal jelt adni embereinek, a visszavonulásra. A pisztolyt azonban egy ellenséges lövedék kiverte a kezéből s így csak a balszárny embereinek tudta valahogy a visszahúzódást jelezni, a jobbszárnynak azonban nem. A támadás hírére megkezdődött ágyúink tüze. Állásainkban ropogtak a puskák és kattogtak a gépfegyverek. Az őrsparancsnok is megkezdte a visszavonulását. Tüzünk alacsony volta miatt visszaszaladt a századhoz és magasabbra irányította azt, hogy ne pusztítsa el a völgyben fekvő sebesültjeinket. Aztán néhány emberével úgy megzavarta az egész olasz rajvonalat, hogy az kénytelen volt visszahúzódni. A győztes vitéz szakaszt azután leváltották s Asiago városába rendelték vissza pihenőre. De csak pár napra, mert akkor újra támadott az olasz s Ambrics szakaszvezető elsőnek sietett vissza a raj vonalba szorongatott huszárbajtársai segítségére.