Molnár Károly

M. kir. 6. h. gye.

1917. év július hó 26-án áttörő támadás készült a kirlibabai orosz állások ellen. A szabadkai 6. honvéd gyalogezred tiszthelyettesére, Molnár Károlyra az a feladat hárult, hogy könnyítse meg fegyvereivel a harcba induló rohamszázadok előretörését. Az erősen kiépített orosz vonalak 150 lépés hosszúságú részét oly hatásos gépfegyvertűz alatt tartotta, hogy rohamszázadaink minden különösebb ellenállás nélkül törhettek be az ellenség állásába. Molnár tiszthelyettes tudta, hogy nem elég az ellenséges állást elfoglalni, hanem tartani is kell azt, ezért két géppuskájával és 30 emberével elhagyta helyét és a már elfoglalt orosz vonalba helyezkedett tűzelőállásba, hogy a visszafoglalási kísérletekkel szemben meg is védje azt. Számításában nem is csalódott. Összepontosított tüzérségi előkészítés után, tömegtámadással kísérelte meg az ellenség elvesztett vonalrészének visszaszerzését. Molnár tiszthelyettes azonban helyén volt, így az állás a birtokunkban maradt.
 

Korabeli könyvészeti források alapján.