Rákos József

M. kir. 17. h. gye.

Pusztító tüzérségi előkészítés után 1917. október 4-én támadta meg az olasz gyalogság a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred állásait a Monte San Gábriele északi lejtőjén. A hősiesen ellenálló védelmi szakasz egy részét a 6. század tartotta, mely század véres kézi tusában verte vissza az olaszok rohamait. A tőle balra fekvő védelmi, szakasz egy részébe azonban sikerült az ellenségnek benyomulnia, így a 6. század erős oldaltűzbe került. Rákos József tiszthelyettes, hogy századát a fenyegető veszélytől, megóvja, saját kezdeményezésére erélyes lépésre határozta el magát. Szakaszának egy részét a szemben támadó ellenség feltartóztatására hagyta vissza, másik részével pedig lendületes rohamban rávetette magát a szomszédos árkokba benyomult olaszokra. Foglyul ejtette az olaszokat géppuskáikkal együtt és a visszafoglalt állást mindaddig tartottá, míg a tartalékok előre nem törtek és meg nem szállták fenyegetett vonalaink e részét.

Korabeli könyvészeti források alapján.