Draganits Ferenc
M. kir. 31. h. gye.

Az olasz hadszíntéren dúló 10. isonzói csatában 1917. május 24-én számosan voltak, akik példásan vitéz magatartásukkal tüntették ki magukat. Így például Draganits Ferenc tartalékos hadnagy, aki Kosztanjevicánál, a veszprémi 31. honvéd gyalogezred hősi elszántsággal vívott védelmi harcai alatt a 3. század parancsnoka volt. Védőkörletében példás lelkesedéssel vezette katonái harcát, amellyel tömegtámadásokat védett ki. Amikor pedig az olasz gyalogság hatalmas tömege mégis behatolt a század védőkörletébe, Draganits hadnagy vakmerő elszántsággal, épségben maradt katonái élére állt és maroknyi csapatával tüneményes lendülettel ellentámadásra tört előre. Hősi nekilendülésének az volt az eredménye, hogy visszafoglalta a század veszendőbe ment árkait és még 76 foglyot is ejtett valamint négy géppuskát zsákmányolt. Kimagasló magatartását, amellyel Kosztanjevica sikeres védelmét és magatartását döntő módon elősegítette, a III. Osztályú Vaskorona Rend adományozásával jutalmazták.

Korabeli könyvészeti források alapján.