Valkai Gergely
M.  kir. 306. h. gye.

Valkai Gergely a m. kir. budapesti 30. honvéd gyalogezred állományából a világháború kitörése után szervezett m. kir. 306. honvéd gyalogezredhez osztották be, ahol előbb honvédként, majd őrvezetőként szolgált.
1915. szeptember 4-én a Czerny-Potoknál bekövetkezett orosz támadáskor egy tábori őrs parancsnoka volt. Helyzetfelismerésével azonnal észrevette az ellenség támadási szándékát, majd ügyesen vezetett puskatűzzel jelentős veszteséget okozva az előretörő ellenségnek, azokat visszavonulásra kényszerítette.
 
Az Ezüst Vitézségi Érem I. osztálya kitüntetést szintén az orosz harctéren érdemelte ki. A bukovinai Toporoutz település közelében indított orosz támadás során, 1916. január 19-én rajával sikeresen állta az ellenség rohamát. Hősiessége példaként szolgált. Áldozatkészsége számtalan orosz katona életébe került.
Valkai őrvezető vitéz,  példaadó helytállásával a háború során az Ezüst Vitézségi Érem I. osztályát és a Bronz Vitézségi érmet is kiérdemelte.

 

A Nagy Háborúban készített emlék fokosa.
 

Forrás: Dédunokájának  szíves közlése
HM HIM Központi Levéltára


Nikita Lázár
M. kir. 32. h. gye.

A kelet-galíciai újévi csata keretében 1916. január 19-én Nikita Lázár, a dési 32. honvéd gyalogezred népfelkelője kimagasló személyes vitézségét kell megemlíteni, aki a Rarancetől délkeletre harcoló arcvonalban tüntette ki magát. Szabatos puskatüzével a tőle legrövidebb távolságra lévő oroszokban akkora károkat okozott, hogy azok az ő puskája hatókörletében nem merték az előretörést megkockáztatni. A reá vonatkozó kitüntetési javaslatban még külön is megemlítették, hogy tüzelése közben három puskát lőttek széjjel a kezében. Ezért a kimagaslóan bátor és eredményes vitézléséért s értékelve annak harci jelentőségét, Nikita népfelkelőt a II. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki.
 

Korabeli könyvészeti források alapján.