Szabó László
M. kir. 9. h. gye.

1916. január 15-én, a bukovinai Csernovic környéki Bóján falu közelében az orosz állások ellen nagyobb vállalkozásra került sor. Ennek keretében Szabó László, a kassai 9. honvéd gyalogezred főhadnagya, mint századparancsnok, a vállalkozás külső szárnyán támadó átkaroló harccsoport parancsnoka volt. Szabó főhadnagy annyira ügyesen vezette csapatát és a terep nyújtotta rejtőzési lehetőségeket annyira példásan használta ki, hogy az oroszokat szinte rohamtávolságig észrevétlenül megközelítette, majd hirtelenül előretörve, azok árkait is elfoglalta. Ez az átkarolás, a rejtőzött előreférkőzés és végül a lendületes rajtaütés hozta meg a döntést, amelynek az volt az eredménye, hogy az oroszok 150 embere a helyszínen holtan fekve maradt, 62 foglyot ejtettek és 250 fegyvert, valamint temérdek hadianyagot zsákmányoltak. Szabó főhadnagyot századának kiválóan vitéz vezetése jutalmaképpen a III. osztályú Katonai Érdemkereszttel tüntették ki.
 

Korabeli könyvészeti források alapján.