Nagy András

Cs. és  kir. 38. gye.

Nagy András, a kecskeméti császári és királyi 38. gyalogezred tizedese ezen a napon szakaszával az Ung völgyében volt állásban. Az előttük húzódó hegyhát 883-as magassági pontját az oroszok tartották megszállva. Nagy zászlós önként jelentkezett arra, hogy szakaszával elfoglalja ezt a magaslatot. Észrevétlenül megközelítette az arcvonalat, majd rövid tűzzel való megrohanás után lendületes rohammal a mit sem sejtő oroszokra vetette magát, akik a sikerült meglepetés bomlasztó hatása alatt fejvesztetten menekültek. Oroszok azonban rövidesen ellentámadásra indultak, s három századdal támadták meg a gyenge szakaszt. Nagy tizedes az utolsó pillanatig kitartott, s csak akkor kezdte meg a hátrálást, amikor már a bekerítés veszélye fenyegette. Visszahúzódását is oly ügyesen hajtotta végre, hogy alig érte veszteség. Ügyesen és öntevékenyen végrehajtott eredményes vállalkozásáért az Ezüst Vitézségi Érem I. osztályát kapta.
 

Korabeli könyvészeti források alapján.