Hutkai József
M. kir. 10. h. gye.

Egészen különleges módon ügyeskedett Hutkai József, a miskolci 10. honvéd gyalogezred honvédje, aki a Gorlice környéki állásharcok alatt, női ruhába öltözötten, ismételten belopakodott az oroszok által védett Łużna községbe. Odaérve, kikémlelte az oroszok erejét és magatartását, majd minden alkalommal a leggyorsabban jelentette értékes megállapításait. Március 6-án többek között egy figyelőőrsöt vett észre, amelyet egymaga úgy tett ártalmatlanná, hogy az őrsöt hátulról meglepte, annak egyik emberét lelőtte, a másikat pedig megsebesítette, majd fogolyként bekísérte. Mivel Hutkai honvéd a sorozatosan végrehajtott és életét kockáztató, merész vállalkozásaival a hírszerzés terén dicséretes érdemeket szerzett, meg is kapta jutalmát. Elöljárói az Ezüst Vitézségi Érem I. osztályával tüntették ki.
 

Korabeli könyvészeti források alapján