Szentjóby  Andor
Cs. és kir. 39. gye.

Poétikus hajlamú, költészetet, zenét kedvelő, művelő ifjú volt, — aki reális pályára — kataszteri mérnöknek készült Belényesen született, Debreczenben nőtt fel, ahol édesapja Szentjóby Kálmán a ref. egyház egyik kedvelt tanítója. Szentjóby Andor a debreczeni 39. gyalogezred cadet-aspirantja 1914. október 28-án az északi harcztéren az aznapi harmadik rohamnál súlyosan megsebesült. Egy hónapi gyötrelmes szenvedés után nov. 24-én meghalt a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban édesanyja karjai között.

Egy év múlva követte az ifjúleventét a hősi halál útján bátyja is, a hivatásos katona, Szentjóby Elemér honvéd százados.

A kettős gyászban kesergő szülők, akikre most még inkább illenek a Sz. Andort temető lelkész szavai, — „bús Jóbok ők, kiket Jobbá s jobbá szentelt a bánat, mind Jóbok ők, nevük, sorsuk szerint is" — mindkét fiúk holttestét haza hozatták. A hősök debreczeni temetőjében adták át Örök nyugalomra az anyaföldnek.
 

Zavadil Emil

A balkáni haderők főparancsnoka 1914. október 28-án érkezett parancsában Erős Imre őrmester, Zavadil Emil, SzfoicsTódor, Révész Mihály, Csia András és Morvai László népfölkelőknek az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet adományozta a korábban végrehajtott vakmerő és vitéz vállalkozásaikért. Ők voltak a budapesti 1. népfelkelő honvéd gyalogezred első legénységi kitüntetettjei. Az ezredparancsnok lelkes szavak kíséretében tűzte a kitüntetéseket a hős népfölkelők mellére. Azon a helyen történt a lélekemelő, a maga egyszerűségében is megható ünnepély, ahol Zavadil Emil népfölkelő egyszerű sírkeresztje állott, egy mellvéd mögött. A derék vitéz már nem érhette meg a szép kitüntetést, amellyel vakmerőségét és hűségét jutalmazták. Az ő Ezüst medáliáját bajtársai által faragott egyszerű kis fakeresztre tűzte az ezredparancsnok.