Horváth Sándor
M. kir. 18. h. gye.

1914. szeptember 5-én a Wladoscla községnél vívott ütközetben a soproni 18. honvéd gyalogezred első zászlóaljának a nagy túlerő elöl vissza kellett vonulnia s Horváth Sándor tizedesnek jutott az a feladat, hogy a zászlóalj visszavonulásának fedezésére az utánuk nyomuló ellenséget géppuskájával feltartóztassa és az üldözést megakadályozza. Nyílt állásból, egész közel a győzelmes ellenséghez kellett neki egyetlen egy géppuskájával szembeszállnia a túlerejű ellenséggel. Horváth Sándor erélye és halálmegvető elszántsága megállást parancsolt az üldözőknek. Abba kellett hagyniuk az üldözést, hogy előbb leszámoljanak a halált okádó géppuskával, mely sziklafalként állott és rendületlenül kitartott a legpokolibb tűzben is. Hiábavaló volt az ellenség minden erőlködése, Horváth Sándor géppuskájával a legnagyobb fokú kötelességtudással önfeláldozóan kitartott. Az ellenség sokasága és széles arcvonala miatt nem tudta az egész támadó csoportot teljes kiterjedésében egyszerre tűz alá venni, hanem felváltva tüzelt annak egyes részei ellen. Azok, akik lövéseinek hatásos szóráskúpjába beleestek, nem merték fejeiket úgy felemelni, hogy tüzét célozott lövésekkel viszonozzák, de akikre pillanatnyilag nem tüzelhetett, annál nagyobb hévvel törekedtek a veszedelmes géppuska elhallgattatására. Az egyenlőtlen küzdelemben végre is eltalálta egy orosz puskagolyó, súlyosan megsebesítve bal alsó karját. Roncsolt karjával nem kezelhette tovább géppuskáját. De a célt, melyet kitűzött maga elé, már elérte. A zászlóalj biztonságba jutott, további oltalomra nem volt már szüksége s a hősi küzdelem félbeszakításával maga is megkezdhette a visszavonulást. Századosa, mint hősi küzdelmének szemtanúja, az akkori nehéz viszonyok között sem feledkezett meg róla s az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem lett megérdemelt jutalma.

Korabeli könyvészeti források alapján.