|
Horváth Sándor M. kir. 18. h. gye.
1914. szeptember 5-én a Wladoscla községnél vívott ütközetben a soproni
18. honvéd gyalogezred első zászlóaljának a nagy túlerő elöl vissza
kellett vonulnia s Horváth Sándor tizedesnek jutott az a feladat, hogy a
zászlóalj visszavonulásának fedezésére az utánuk nyomuló ellenséget
géppuskájával feltartóztassa és az üldözést megakadályozza. Nyílt
állásból, egész közel a győzelmes ellenséghez kellett neki egyetlen egy
géppuskájával szembeszállnia a túlerejű ellenséggel. Horváth Sándor erélye
és halálmegvető elszántsága megállást parancsolt az üldözőknek. Abba
kellett hagyniuk az üldözést, hogy előbb leszámoljanak a halált okádó
géppuskával, mely sziklafalként állott és rendületlenül kitartott a
legpokolibb tűzben is. Hiábavaló volt az ellenség minden erőlködése,
Horváth Sándor géppuskájával a legnagyobb fokú kötelességtudással
önfeláldozóan kitartott. Az ellenség sokasága és széles arcvonala miatt
nem tudta az egész támadó csoportot teljes kiterjedésében egyszerre tűz
alá venni, hanem felváltva tüzelt annak egyes részei ellen. Azok, akik
lövéseinek hatásos szóráskúpjába beleestek, nem merték fejeiket úgy
felemelni, hogy tüzét célozott lövésekkel viszonozzák, de akikre
pillanatnyilag nem tüzelhetett, annál nagyobb hévvel törekedtek a
veszedelmes géppuska elhallgattatására. Az egyenlőtlen küzdelemben végre
is eltalálta egy orosz puskagolyó, súlyosan megsebesítve bal alsó karját.
Roncsolt karjával nem kezelhette tovább géppuskáját. De a célt, melyet
kitűzött maga elé, már elérte. A zászlóalj biztonságba jutott, további
oltalomra nem volt már szüksége s a hősi küzdelem félbeszakításával maga
is megkezdhette a visszavonulást. Századosa, mint hősi küzdelmének
szemtanúja, az akkori nehéz viszonyok között sem feledkezett meg róla s az
I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem lett megérdemelt jutalma.
|