36. M.
azonosító jegy

1929-ben a Nemzetközi Vöröskereszt "azonossági jegy" rendszeresítését határozta el. A magyar királyi belügyminiszter 70.300/1937 BM rendelete szabályozta ennek, a katonák között csak "dögcédula"-ként emlegetett azonosítónak a bevezetését. A 36. mintájú azonosító jegy tokján kialakított 10x10-es táblázaton a megfelelő számjegyeket perforálták, így alakult ki a 10 számjegyből álló azonosító.
A fém tokban megtalálható volt a papír alapanyagú összehajtogatott sebesülési jegy és az azonosító jegy. Ezek az említett számsor mellett tartalmazták az illető részletes személyi és az alap katonai (rendfokozat, alakulat), a sebesülésre vagy halálra, valamint az eltemetésre vonatkozó adatokat is.
A tíz számjegyű azonosítóból az első négy számjegy az anyakönyvi kerület sorszáma, a következő két számjegy az anyakönyvi bejegyzés éve, (ami az esetek zömében) a születési év utolsó két számjegye. Az utolsó négy számjegy a születési anyakönyvi bejegyzés folyószáma.
Ha az első és utolsó számjegycsoport négy jegynél rövidebb, akkor azt négyjegyűvé kell kiegészíteni a szám elé írandó nulla számjegyekkel.
 
Az 1895.10.01. elött születettek részére vezették be a 39. mintájú személyi azonossági jegyet.
Az állami anyakönyvezést csak 1895.10.01- től vezették be, így egy anyakönyvezési területen korábban több felekezetnél is vezethettek anyakönyveket.

A 39. mintájú 12 oszlopos azonosító jegy 5. oszlopába az adott területen lévő 1895.10.01. elött anyakönyvet vezető felekezet kódszámát kellett beírni. (lyukasztani)
0=római katolikus
1=görög katolikus
2=református
3=evangélikus
4=unitárius
5=görög keleti
6=izraelita
Ha egy településen több azonos felekezethez tartozó helyen vezettek anyakönyvet, akkor 6. oszlopban jelezték, hogy melyikben.
Így az anyakönyvi bejegyzés évének utolsó két számjegyét a 7. és 8. oszlop tartalmazza.

39. M.
azonossági jegy

CSAK A 36.M. SZEMÉLYI AZONOSÍTÓHOZ

Az első négy számjegy:

5. és 6. számjegy:



sebesülési jegy
azonossági jegy
 
 




VISSZA


© hungarian armed forces Maruzs Roland, Szentváry-Lukács János