Született: 1869. Kaposvár

Katonai pályája:
egyévi önkéntes

1892. hadnagy
1907.  százados a 44. közös gyalogezredben
1914. 38./III. parancsnoka
1915. őrnagy
1917. alezredes, 86./III. parancsnoka
1918. a 7. hegyi dd. parancsnoka

Kitüntetései:
MTKR lovagkeresztje
Lipót Rend lovagkeresztje hadidíszítménnyel, kardokkal
Vaskorona Rend III. oszt. hadidíszítménnyel, kardokkal
Katonai Érdemkereszt III.oszt. hadidíszítménnyel,kardokkal
Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal
Károly Csapatkereszt
Sebesültek Érme
Jubileumi emlékérem a fegyveres erők részére
Katonai jubileumi kereszt

Háború után:

1921. ezredes
1925. tábornok

+ 1945. november 25.

A Rendbe való felvétel alapját képező fegyverténye:

Az „első” Isonzo-csata 1915. június 23-án az olasz nehéz tüzérség heves romboló tüzével kezdődött. Egészen világos volt, hogy az olasz erőfeszítés a Doberdo és különösen annak Redipuglia és Polazzo között előugró része ellen irányult. A Doberdo védelmét ekkor Lukcachich tábornoknak megerősített dandára látta el.
Hét napig tartott az olasz bombázás, amely elseperte az állások kőgátjait, szétszaggatta a drótakadályokat és elpusztította a telefonvezetékeket. Ekkor indult meg az olasz gyalogság támadása. Három napon keresztül sikerült az olasz rohamokat kivédeni. A negyedik napon (július 3-án) azonban a harmadik olasz roham áttörte Polazzo és Redipuglia között az osztrákok vonalát.
A védelem felső vezetése ekkor az arcvonal más részén tartalékban levő kecskeméti 38-as zászlóaljat adta Lukachich rendelkezésére, melynek Inselt százados volt a parancsnoka.
Inselt a zászlóaljat harcalakzatban bevezette a füst- és por borította térbe, amelyben csak sűrűn robbanó olasz gránátok tűzfénye derített kísérteties világosságot. Az előnyomulás alatt a zászlóalj súlyos veszteséget szenvedett.

Találkozó harc fejlődött ki, amely rövid verekedés után azzal végződött, hogy az olaszok a kezdődő alkonyatban az állásba hátráltak, ahol tartalékaik voltak. Inselt zászlóalja tehát az olaszok térnyerését az álláson túl megakadályozta. A parancs azonban többet kívánt. Az állást kellett visszafoglalni. Ezt Inselt a következő napra tervezte.
Így virradt fel a július 4-e. Reggel fél nyolckor kezdte meg az olasz tüzérség a bombázást, amelyet az olasz tömegek háromszor is megismételt támadása követett. A harmadik támadás visszaverése után az olasz tüzérség annyira fokozta az ágyúzást, hogy Inselt kénytelen volt a zászlóaljat, nehogy az megsemmisüljön, a füst és por leple alatt néhányszáz lépésre, némi fedezéket nyújtó terephullám mögé visszavezetni. Itt a zászlóalj két támadást védett ki, de most az olasz tüzérség kötött léggömbről vezetett, tehát pontosan célzott bombázása kezdte a zászlóalj ellenálló képességét fogyasztani.
16 órakor az olaszok nyolcszoros rajvonalban és e mögött erős tartalékokkal támadásra indultak. Dacára a mi bakáink heves, jól irányzott puskatüzének, az olaszok több helyen be is törtek A vitéz bakák azonban megmentették a helyzetet. A vonalainkban keletkezett vad és hosszú kézitusa ugyanis az olaszok hátrálásával végződött.

Ekkor fúvatott Inselt a rohamjelet. Egy ember gyanánt rontott a zászlóalj „Mollináry, hajrá” csatakiáltással a hátráló ellenségre. Szaporán dolgozott a szurony és a puskatus, de a láb is, hogy a zászlóalj el ne maradjon az ellenségtől, ennek nyomában ért a zászlóalj az állásba, amelyből a hátráló ellenség még a tartalékokat is magával ragadta. Rövid kézigránátharc az állásban befejezte a tisztogatás munkáját.
Inselt hamarosan rendezte a zászlóalját, megszervezte az állás védelmét s az alkonyat felé megkísérelt olasz támadást már könnyűszerrel utasította vissza.
A vázolt harcban a zászlóalj elvesztette harcosainak felét (pontosan 476 főt), de még nagyobb volt az ellenség vesztesége.
Ez a haditett egész arcvonalunkra nagyjelentőségű volt és annak további megtartását lehetővé tette

Érdemességét a Rend 1929. december 21-én állapította meg.