livnói Hadfy Imre
altábornagy
 

Mint altábornagy és a 39. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka 1914. december 11-én a Limanowa-Lapanow melletti csatában, 1915. május 27-én és június 1-én pedig a Kalnikow melletti ütközetben tűnt ki példásan vitéz magatartásával.
A támadás december 3-án indul meg és december 8-án a mieink már csaknem elérik a Bochnia-Tarnow-i műutat, az oroszok utolsó visszavonulási vonalát, mely ha elvész, az oroszoknak a Visztulától délre harcoló részei fogságba kerülnek. Az oroszok ennek a nagy veszélynek elhárítására az ugyanezen időben vívott Krakkó-Csensztohowa-i csatához segítségül küldött erőiket a Visztula északi partjáról újból a déli partra vonták át. Az oroszok nagyszabású ellentámadása nemcsak megállította támadásunkat, hanem Lapanow-ig vissza is szorította csapatainkat.

A csata sorsát Hadfy Imre altábornagy hadosztálya, a 39. honvéd gyaloghadosztály döntötte el, melyet a Limanowán át a mieink hátába támadó oroszok feltartóztatására Limanowához rendeltek. Ez a honvéd hadosztály egyik dandárával az ott küzdő huszárokat erősítette meg és hősies harcokban tartóztatta fel a támadó orosz túlerőt. Másik dandárával pedig déli irányból az oroszok hátába került és azokat ellenállhatatlan küzdelemben visszavonulásra kényszerítette.
Az oroszok kénytelenek voltak a mieink szörnyű nyomásának engedni és déli szárnyuk már december 10-én megkezdte visszavonulását.

A Kalnikow-i ütközet: 1915 május 28-án egésznapi ádáz tusa után este a 39. honvéd gyaloghadosztály elfoglalta a Kalnikow-tól keletre levő magaslatokat. Feladata volt; az ellenség előretöréseit visszautasítani és Przemysl várának ostromát fedezni. Az ellenség egész éjjel nyugodtan viselkedett. Hajnali 2 órakor azonban egyszerre irtózatos tűzzel árasztotta el vonalainkat. Rövid idő múlva óriási orosz tömegek törtek elő és feltartóztathatatlanul rohanták meg állásainkat. Szörnyű küzdelem indult meg.  A mieink többször is visszaverték a folytonosan növekvő ellenséges áradatot, de minden hősiesség hiábavalónak bizonyult s állásaink egész terjedelmükben az ellenség kezére kerültek.

A hadosztály csapatai, az oroszok pusztító puska- és gránáttüzében, visszavonultak a szomszédos magaslatokra, de ott újabb ellenállásra megálltak. Ekkor felvonult mögöttük egy német nehéz üteg és megkezdte a tüzet. Egyik nehéz gránát a másik után vágódott az orosz tömegek közé. Azok megtorpantak, további előretörésüket megállítottuk. A hadosztály ekkor percnyi pihenés és a kötelékek rendezése nélkül azonnal támadásba kezdett. Az ellenség mindenáron megkísérelte az ellenállást, de 4-5-szörös túlereje ellenére állásainkat dicsőséges küzdelemben ismét visszavettük.

Az összetört ellenség másnap és harmadnap nem fejtett ki semmiféle tevékenységet. 1915. június 1-én hajnali 2 órakor ugyanúgy, mint 4 nappal előbb ismét heves tüzérségi tűzzel jelentkezett. Röviddel ezután a 39 honvéd hadosztályt hatalmas tömegek rohanták meg ismét. A sokszoros túlerő több helyen is betört állásunkba s a helyüket el nem hagyó hős honvédeket körülfogta. Elkeseredett véres  szuronyharc után ismét elfoglalták állásainkat.
Ekkor azonban a hátul levő parancsnokságok tisztjei, tisztiszolgái, lovászok, küldöncök stb. fegyvert ragadtak. Ez a maroknyi csoport vad elszántsággal tört az ellenség oldalába. Alig 100-150 honvéd harcolt 2000 orosz ellen. Jobbról két géppuskánk tüzelte oldalba az oroszokat. Rövid elkeseredett közelharc után végül a megvert ellenség vadul rohant vissza.
A megmaradt kevés honvéd ismét visszaszerezte állásainkat. Harmadnapra a mieink betörtek Przemysl-be. A várat magyar hősök kényszerültek feladni, de magyar hősök is szerezték vissza.

Forrás:
Vitézek albuma Bp. 1939.