Schönberger Mihály
Cs. és  kir. 72. gye.

Mint a 72-es ezred bakája vett részt a kárpáti harcokban. Schönberger Mihálynak hívják, ma már őrmester, egyszerre léptették elő és ugyanabból a hadialkalomból megkapta a legénység legszebb harci kitüntetését, az arany vitézségi érmet.
Orosz-Lengyelország szívében történt az eset:

A mieink egy domb alján voltak beásva, az oroszok a terjedelmes domb túlsó oldalán állottak jól megerősített állásokban, gépfegyverek és egy ágyúüteg oltalmában. Mi nem nagyon forszíroztuk ennek az ellenséges állásnak az elfoglalását, az általános helyzet nem kívánta ezt. Katonáink napokig álltak ott és kisebb csatározásokon kívül nagyobb akció alig volt. A harci szünetek alatt egy alkalommal Schönberger Mihály, meg egy másik baka az állásaink közelében levő erdő szélére mentek. Mint a két gyalogos vállán ott szorult a fegyver. És egyszerre azon veszik észre magukat, hogy ellenséges árkok közelébe jutottak.
Gyorstüzet zúdítottak a a muszkákra.
Egyszerre zöld sapkák röpültek és karok emelkedtek az árokból. A megtévesztés sikerült. A muszkák nagy erők rajtukütésére gondoltak és »el a fegyvert!« kiáltással megadták magukat. A két 72-es baka hatvan ellenséges katonát exportált a mi állásainkba.
A jelentés tételéhez hozzáfűzte:
- Kérek magam mellé négy embert – szólt tiszteletteljesen a fiatal katona.

- Mit akar ezekkel? – kérdi a kapitány.

- A muszkák még otthagytak egy gépfegyvert, azt akarom idehozni és félek, hogy a tartalékjuk bement az árokba és talán ezeket nem lehet úgy becsapni, mint az elsőket. Azért kérek négy bakát. Ezekkel talán nem ér bennünket meglepetés.
Persze kapott tíz katonát, akik veszély nélkül hozták el az árokban hagyott géppuskát.

Schönberger még a fronton egyszerre őrmester lett és az arany vitézségi érem tulajdonosa.