Ludvig Géza
46. k.gy.e.

Fajti-Hrib lombkoronájától megfosztott kopár csúcsa lomha fölénnyel nehezedett rá egész karsztfrontunkra. Uralta a Wippach-völgyet s uralta a karszt terepet egész Hermadáig. Birtoklásáért elkeseredett küzdelmek folytak. Sziklás tetején kihalt az élet, pedig kőodúiban állandóan ezer meg ezer ember nézett egymással farkasszemet.  Bármi történt a széles karszt fronton, a Fajti-Hrib kivette részét a gránátokból.
A 10. isonzói csatában és az ezt követő harcokban a 46. szegedi közös-gyalogezred védte a hegytömböt, melyért az olaszok hatalmas tömegeket indítottak támadásra, de mindenkor véres fejjel tántorodtak vissza, így 1917. június 21-én is, amikor körülbelül 4000 főnyi olasz erő kísérelte meg állásaink elfoglalását. Az első lökést a 46-os ezred balszárnya kapta, hogy áttörés esetén az olasz gyalogság átkarolhassa az egész Gzredet és birtokába keríthesse a 464-es magaslatot. Az olasz tüzérség állásainkat tönkrezúzta s szabad rést nyitott a gyalogságnak.
Ludvig Géza törzsőrmester azonban tartalékszakaszával nekirontott a beözönlő olaszoknak s részint fogságba ejtette, részint kiűzte őket. Az olaszok ezen kudarcuk után főerejükkel az ezred centruma a 464-es magaslat ellen támadtak. A mindent megsemmisítő tüzérségi tűz révén az ezred centrumát is ugyanaz a sors érte, mint a balszárnyat s a 464-es magaslat az olaszok kezébe került.
Ludvig törzsőrmester ennek láttára frontot vett a magaslat felé és a benyomult ellenség oldalába támadt. Bátor és elszánt támadása tüzérségünk pergőtüzének segítségével oly eredményes volt, hogy az arcban támadó ezredtartalékkal egyesülve, körülbelül 2000 olasz foglyot ejtett, köztük egy ezredest 16 tiszttel és számos géppuskát, aknavetőt zsákmányolt. A 464-es magaslat pedig ismét birtokunkba jutott s ezzel eggyel szaporodott azon dicsőséges küzdelmek száma, melyeket a Fajti-Hribért folytatott a 46-os ezred.