Loksánszky András
1. npf.hu.e.
 

Kemény gömöri magyar volt. A háborúban a kassai honvédhuszárokhoz vonult be, a román betörés idején pedig mint „öreg huszár" az első népfelkelő huszárezredben küzdött. Az erdélyi hadjáratban az ezred 2. lövészszázada különítményként működött. Ennek volt egyik szakaszparancsnoka Loksánszky András szakaszvezető.
Műveltségével, higgadtságával és elszántságával mindig kivált bajtársai közül, a Szászrégen körül vívott csatában azonban oly ragyogó hőstettet vitt véghez, mely mindenkor iskolapéldája marad az önfeláldozásra kész bajtársiasságnak és honszeretetből fakadó halálos elszántságnak.
A lövészhuszárok Reinprecht Antal főhadnagy parancsnoksága alatt rendíthetetlenül állták helyüket a görgényi völgyben, Szászrégen és Libánfalva között, 1916. szeptember 16-án. A heves csatában a végsőkig kitartó huszárok egyszerre  csak azon vették észre magukat, hogy a túlnyomó erőben lévő románok bekerítették őket. A megadás lehetősége idegen volt a magyar huszárok előtt. A fogságba esés szégyene pedig már gondolatra is égette büszke önérzetüket. Egy lehetőség volt tehát csak számukra, harcolni az utolsó leheletig s így keresztültörni magukat az ellenség gyűrűjén.
Az ádáz áttörő viaskodásban a hős századparancsnokot golyó terítette földre. Loksánszky melléje ugrott, megmentéséről gondoskodott s aztán a vérző Reinprechttől átvéve a század vezetését, lelkes szavaival és magával ragadó hősies példájával űgy feltüzelte huszárjait, hogy azok a románokat szétverték s a századnak parancsnokostól való elfogását meghiúsították. Az ellenséget pedig mindaddig föltartották, míg nagyobb csapatok nem érkeztek a győzelem teljes kicsikarására.

A fogságtól és haláltól megmentett századparancsnok a véres hordágyon terjesztette föl a hős szakaszvezetőt a katonának járó legnagyobb és legszebb kitüntetésre, az arany vitézségi éremre, valamint tisztté való előléptetésre.