Liszits János
306. hv.gy.e.

A 306. honvéd gyalogezred 1915. július vége felé Okna és Toporoutz között a bukovinai határon volt tűzvonalban. A honvédek arcvonalán nagy általánosságban nyugalom volt csak néha esett egy-egy lövés az ellenség felöl. Úgy az oroszok, mint a honvédek állásaik megerősítésén fáradoztak. A védelmi szakasz egy részén azonban az oroszok veszedelmes közelségre dolgozták előre magukat és állandó kézigránát dobálással, nyugtalanították a mieinket. Különböző csapatok már több ízben megkíséreltek ezen előretolt állás elfoglalását, de siker nélkül. Július 26-án este a 306-os honvédeket kivonták állásaikból és útnak indították Toporoutz felé, hová a hajnali órákban érkeztek meg. Itt egész napon át pihentek, a sötétség beáll- tával pedig könnyű felszereléssel támadásra mentek az erdős magaslaton lévő orosz előretolt állás ellen. Körülbelül ötven lépés térközzel két rajvonalban nyomultak előre a honvédek.
A második vonalban haladt szakaszával Liszíts János szakaszvezető, akinek erélyes fellépése döntő befolyással volt a támadás sorsára. Alig hogy elindult, már is valóságos golyózápor fogadta az első rajvonalat, mely a heves ellenséges tűzben részekre szakadt, majd az egységes vezetést megnehezítő sűrű ködben visszaözönlött s majdnem magával rántotta a második vonalat is.
Liszíts szakaszvezető felismervén a veszélyt, mely a nagy zűrzavarban a meghátrálás következtében beállhat, erélyes fellépéssel megállította a visszaözönlőket.
Rendbe szedvén őket élükre állt és a hősiességnek ragyogó példaadásával az ellenséges drótsövényig vitte előre őket. Lelkesítő szavaival feltüzelt honvédéi puskatussal verték szét a drótakadályokat és eget rengető „rajta! előre" csataordítással törtek be az oroszok állásába. Liszíts kiválóan vitéz magatartása magával ragadta a honvédek többi részeit is s így véres szuronyroham árán az ellenséges állások a honvédek kezeibe kerültek.