Lédeczy Nándor
3. hv.gy.e.

1915. június 19-én, a debreceni 3. honvédgyalogezred egy tartalék szakaszával a flitschi frontszakaszon lévő, Vrsic nevű magaslaton elhelyezett előretolt állás megerősítésére küldték ki. Ezen állás, melyhez egy szűk hegygerincen át vezetett az út, az ellenséges állások közelségénél és fölényes helyzeténél fogva, állandó veszélynek volt kitéve. Lédeczy Nándor zászlós heves géppuska tűzben egyenként közelítette meg honvédéivel az előretolt állást, melynek 80 főnyi megszálló legénységéből már csak 12 volt életben. Alig helyezkedtek el a honvédek az állásban, midőn az előttük mintegy 40—50 lépésnyire támadásra összegyülekezett olaszok lendületes rohamban törtek rá a sziklák mögött kuporgó honvédekre. A támadás azonban a védők élénk tüzében összeomlott.
Ekkor Lédeczy zászlós telefonon jelentette ezredének, hogy a szerencsétlen fekvésű állás csak nagy veszteségek árán tartható. A felelet az volt: „Utolsó emberig kitartani." És a honvédek kitartottak, bár naponként 6—8 bajtársuk vett tőlük örök búcsút. Az olaszok a hős honvédek szomorú helyzetét látva, megadásra csábították őket, de feleletül haragos össztüzeket kaptak. Június 22-én estefelé az olaszok ismét támadásba mentek át. Lédeczy megfogyatkozott kis csapatának kiegészítése végett megerősítést kért s addig is katonáit kitartásra és éberségre buzdította. Az utánpótlás hiánya miatt a halottaktól elszedett muníciót használták már fel a kétségbeesetten védekező honvédek, midőn az olaszok hirtelen felugrálva nekirontottak az állásnak. A honvédek azonban egy végső erőmegfeszítéssel visszaverték őket. Egy részüket leejtették a szikláról, másik részük pedig feltartott kezekkel jelezte, hogy megadja magát. Ekkor érkezett meg egy Landwehr ezred szakasza, mint erősítés, mely azonban az olaszok láttára eldobta fegyverét és megadta magát. Az olaszok ezen vérszemet kaptak és támadólag léptek fel. Lédeczy zászlós egy súlyos puskacsapás következtében összerogyott. Kissé magához térve az állás elvesztése fölött érzett fájlalmában elkeseredett erőt fejtett ki, hogy embereit ismét összeszedje és ellenállásra buzdítsa.

„Fiuk! — Honvédek! Csak magam . . . puskát keresni . . . neki" kiáltozott szaggatottan, magából kikelve. És a hős honvédek meghallották halálveszedelemben forgó parancsnokuk hívő szavát. heten—nyolcan köréje tömörültek és „Ne hagyd magad komám! Szúrd le komám!" harcra tüzelő bíztatások között bősz oroszlánokként vetették rá magukat a komor éjszakában az alattomos olaszokra. Ádáz kézitusában, eszeveszett vadsággal döfték szuronyukat az olaszokba, kik megrémülve menekültek ki az állásból. Megérkezett a honvédbajtársak segítsége is, de már nem volt rájuk szűkség.