Földesi Ferenc, Irányi László,
Lázár Ferenc, Arany Oszkár
46. k.gy.e.

Plöcken-szorosért sok harc folyt s töménytelen vér hullott az olasz harctéren. A szorost a 2000 méternél magasabb, teljesen kopár, sziklás Freikofel-csúcs védi, mely állandó vetélkedés központjában állott. 1915. június 16-án több napig  tartó heves ágyútűz után az olaszok megrohanták  és hatalmukba kerítették a hegyet.
Nem teltek el órák, mieink kiverték az olaszokat és ismét megvetették lábukat. így ment ez jó ideig, váltakozó szerencsével folyt a harc, hol az olaszok, hol mi voltunk az urak a büszke Freikofelen. Hadvezetőségünk végre is a Freikofel tartós birtokbavételére tett hatásos intézkedéseket.
Felhívta a 46-os közös gyalogezredet — melynek jó hírneve dicső harcai révén már elismert volt — hogy önkéntes jelentkezőkből egy századot állítson össze a hegycsúcs végleges elfoglalására.
A 210 válogatott emberből álló század Lázár Ferenc zászlós, Földesi Ferenc, Irányi László hadapródok és Arany Oszkár hadapródjelölt szakaszparancsnokok vezetése alatt az est beálltával el is indult a Freikofel elhódítására. A fiatal, de lelkes gárda, úttalan utakon járva hajnalban érte el a szűkebb értelemben vett hegycsúcs tövét. Itt rajvonalba felfejlődve haladtak tovább s hihetetlen gyors kúszással csakhamar elérték a hegy derekát, hol megpihentek. Alig kúsztak tovább a hegy meredekén, heves fegyvertűz lepte meg őket. Lelapultak. A hegy fejét köd borította, tájékozódni nem tudtak, azért a fiatal parancsnokok úgy döntöttek, hogy megvárják a köd felszállását. Körülbelül másfél óráig várakoztak, midőn előttük nem is nagy távolságban tollaskalapos olaszok sürgés-forgása volt kivehető. Fegyvertűzzel harcba bocsátkozni céltalan lett volna, rohamra határozták el hát magukat. Égbetörő hangos hurrázással, 46-osokhoz illő lendülettel meglepetésszerűen az olaszokra vetették magukat. A megriadt olaszok összes felszerelésüket, fegyvereiket otthagyva, pánikszerűen rohantak le a hegy másik lejtőjén, a század pedig az elfoglalt állásokból tűzzel üldözte őket. Az olaszok azonban nem hagyták annyiban a dolgot. Tüzérségük az alaposan belőtt hegycsúcs minden üregét elárasztotta gránáttűzzel, gyalogságuk pedig naponta 5—6-szor kísérelte meg túlerős ellentámadásával a hegy visszavételét. A válogatott magyar legénység fele pusztult el már az ádáz harcokban — köztük Arany Oszkár hadapródjelölt is — de az élők étlen-szomjan is sziklaszilárdan tartották a Freikofel csúcsot.

Négy nap múlva a hős századot felváltották s pihenőbe vitték. József főherceg külön dicsérte meg mindnyájukat. A szakaszparancsnokok pedig elnyerték méltó kitüntetéseiket.