Hofstätter Béla Jenő
7. bosnyák.vad.zlj

A 14. hegyi dandár kötelékében küzdő 7. bosnyák tábori vadászzászlóaljat 1916. év elején az Isonzó-frontról Kattaróba vitték, honnan a Lovcen ellen támadó csapataink közé osztották be. A Lovcen foglalása és a félvad montenegrói, fanatikusan hazaszerető törzsek halálmegvetően önfeláldozó védekezése, valamint az időjárási viszonyok súlyos feladatok elé állították katonáinkat.

Hofstätter Béla zászlós, ki a támadás előtt  kórházban feküdt betegen, a támadás megkezdésének hírére elhagyta betegágyát, önként jelentkezett zászlóaljánál s az orvosok tilalma és bajtársai ellenzése ellenére szakasza élére állt, hogy részt vegyen a Lovcen elleni támadásban. A harcok nemsokára megkezdődtek. Az elkeseredett, dühös küzdelmekben a zászlóalj tisztekben nagy veszteséget szenvedett. Hofstätter egyedüli tiszt maradt századánál, mely az előállások elfoglalása után rövid pihenőt tartott. Pihenő közben jelentették, hogy az egész terepet uraló Babják-csúcs felé mintegy 400 montenegrói nyomul előre, mely tömeg a bekerítés veszélyével fenyegeti a zászlóaljat. Hofstätter zászlós be sem várva a parancsot, rendbe szedte századát s betegen, gyors iramban felrohant a magaslatra. Alig néhány perccel előzte meg az ellenséget. Véres csata fejlődött ki, melyben a vadászok hős parancsnokuk vezetésével halálmegvetően harcoltak s visszaűzték a montenegróiakat. Hofstätter gyors elhatározása és szívós küzdelme elhárította dandárja felöl a fenyegető veszedelmet.
Ezen feledhetetlen emlékű zászlós egyik közvetlen feljebbvalója a hozzája intézett levelében a következőket mondja: „Te két éven át nemcsak a zászlóalj, hanem az én külön magyar büszkeségem is voltál oly dandárnál, ahol a magyart nem éppen nagyon szerették és oly zászlóaljnál, ahol különböző nemzetiségű tiszt mellett csak ketten voltunk magyarok. Te nemcsak a köznek lettél szolgálatot, hanem dicsőséget szereztél a magyar névnek is."