Hock András
52. k.gy.e.

Bogacicinál kelt át a Drinán 1914. november 6-án a 4. hegyi dandár, melynek az volt a feladata, hogy a 16. hadtest jobbszárnyát védje az esetleges szerb támadással szemben. A dandár egyik csoportját az 52. közös gyalogezred II. zászlóalja és a 69. közös gyalogezred III. zászlóalja alkotta. Ezen csoport lendületes előrenyomulása megakadt a zapoljai sziklafalnál, ahol három napon át tartó ádáz küzdelem a hősök hőseivé avatta a két vitéz zászlóaljat. Különösen hősies, fáradtságot és veszélyt nem ismerő magatartásával mégis kitűnt köztük Hock András 52. gyalogezredbeli őrmester, aki századának rendkívülien nehéz helyzetében megbecsülhetetlen szolgálatokat tett és feledhetetlen érdemeket szerzett. Az ellenség leghevesebb kereszttüzében önfeláldozó készséggel parancsokat továbbított, lőszert szállított és az éjjel-nappal harcban álló bajtársait lelkes szavakkal buzdította kitartásra, Életének kockáztatásával gondoskodott a sebesültek elszállításáról, ami a vizes hóval födött sziklás terepen leírhatatlan nehézséggel járt. Midőn pedig századának és az egész zászlóaljnak helyzete a szerbek tüzelése és sziklagördítései miatt kibírhatatlan volt, önként vállalkozott arra, hogy néhány emberével megkerüli a magaslatot s ha lehet, meglepi a szerbeket. Merész vállalkozását elkeseredett elszántsággal és páratlan akaraterővel hajtotta végre. Az ellenséges sziklaállás oldalába kúszott s meglepetésszerűen rajtaütött a szerbek egy előretolt állásán. Elénk puskatűz fogadta elszánt rohamát, de Hock őrmester nem törődve a golyók süvítésével, pisztolyát a szerb parancsnok mellének szegezte s úgy kényszerítette megadásra. A szerbek letették a fegyvert, az 52-esek pedig megszabadultak a szörnyű nyomástól, mely reájuk nehezedett. Mozgásuk szabaddá vált és megkezdhették támadásukat a szerb főállások ellen.