Gancz István
11. táb.vad.zlj.

A XVI. hadtestparancsnokság rendelkezésére álló rohamszázad négy járőre azt a parancsot kapta 1917. augusztus végén, hogy Ivánka hadnagy vezetésével foglalja el az olaszok egy magaslati állását a Wippach-völgyben.
Kellő felderítés után, éjnek idején helyezkedtek el a rohamjárőrök kirohanási helyeiken, honnan rövid, de hatásos tüzérségi tűz után, előre megállapított jelre egységesen kellett volna megrohanniuk az ellenséges vonalat.  Az olaszok azonban neszét vették készülő támadásnak és a felröppenő, világító rakéták fényénél felfedezték a rohamjárőrök, leshelyét. Tüstént munkába állott az ellenséges tüzérség, s a gránátok százaival szórta be a terepet. A támadás megkezdésének időpontja azonban még messze volt, s így a vakmerő rohamlegénység fedezék nélkül volt kénytelen tűrni a gyilkos tüzet.
Az egyik járőr parancsnoka Gancz István, 11. tábori vadászzászlóaljbeli közvitéz látván, hogy a további  vesztegelés a pusztulással egyenlő, saját felelősségére  jelt adott a rohamra. Ismételt rövid előreszökésekkel elérte 8 emberével az olasz tábori őrs állását, majd az őrs foglyul ejtése után, a hátravezető futóárkon keresztül benyomult az olaszok főállásába, melynek egy szakasznyi kiterjedésű részét heves kézigránátharcban megtisztította az ellenségtől és megszállta. Eltorlasztotta a  megszállt árokrész mindkét végét és elszánt védekezéssel addig tartotta a vonalat, míg a többi járőrök is meg nem érkeztek. A kitűzött feladatot teljes mértékben megoldották a hős rohamozók, kik ezen elszánt támadásuk alkalmával körülbelül 150 foglyot ejtettek és 10 géppuskát zsákmányoltak.