Farkas János
31. hv.gy.e.

1918. június 18-ikán harcba vetették a Mohtello ellen támadó 17. és 31. gyaloghadosztályok mögött tartalékban lévő 41. honvédhadosztályt.
A 31.honvédgyalogezred, mely Vittorio mellett várt, míg reá kerül a sor, a 18-ról 19-re virradó éjjelen átkelt a Piavén és a Montellot megkerülve, Nervesa és St. Andrea községek között fejlődött rajvonalba, hogy parancsához híven az itt húzódó vasútvonalat minden körülmények között elfoglalja és azt tartsa. A 17. és 31. gyaloghadosztályok hős magyar ezredei nagyrészt elvéreztek már a többnapos ádáz harcokban, amikor a 31-es honvédek a pusztulás színhelyére értek.
Friss erejük és harcos kedvük új lendületet adott a harcoknak. Erőteljes rohammal elfoglalták a vasúti töltést, hol berendezkedtek a védelemre. Az olaszok még aznap megkísérelték a vasúti töltés visszafoglalását, de ismételt rohamuk vérbe fulladt a hős honvédek vonala előtt. Az össze-vissza kuszált frontszakaszok és széttépett csapatkötelékek azonban bő alkalmat nyújtottak az olaszoknak arra, hogy kisebb osztagokkal csapataink mögé merészkedjenek és  nyugtalanítsák hősiesen kitartó katonáinkat. Különösen a cseh légionisták jártak elöl az ilyfajta vakmerő csatározásban, ami sok izgalmat és véres összeütközést eredményezett. Ezen alattomos támadások visszaverésében különös érdemeket szerzett Farkas zászlós, aki állandóan résen volt és példás vitézségével, valamint buzdító szavaival kitartásra bírta honvédéit.
Az olaszok gyakran megismétlő, pokoli pergőtűz után több napon át támadták kifogyhatatlan erőikkel a 31-es honvédeket, de ők étlen-szomjan is kitartottak egészen június 23-ig, amikor visszavonulásra kaptak parancsot. Farkas zászlósnak most is helyén volt a szíve. Amint kifogyhatatlan erővel és lelkesedéssel harcolt a legbátrabbak élén a pokol ezer veszedelmei között, úgy  a csüggedtség és elerőtlenedés kétségbeejtő óráiban is élén maradt embereinek.