Endresz István
17. hv.gy.e.

„A Hadosztály jó hírnevét a 17. ezred tartja fenn" . Ezt a szűkszavú, de sokatmondó táviratot a 20. honvéd hadosztály parancsnoka  intézte elismerésképen a 17. honvéd-gyalogezredhez, azért a páratlanul hősies kitartásért, melyet az ezred a 2. isonzói csata almával tanúsított.
1915. július 15-én az olasz tüzérség óráról-órára élénkülő gránáttűz alá vette a 17-es honvédek San Martino közelében fekvő, a 197-es magaslat mindkét lejtőjén húzódó árkait. A három napon át szakadatlanul tartó tüzérségi tűz július 18-án már kimondott pergőtűzzé fajult s állásainkat rommá lőtte. A tüzérség eredményes munkája után olasz gyalogsági tömegek indultak támadásra az ezred centruma ellen, melyet hosszú, fárasztó viaskodás után sikerült is áttörniük. A tartalék szakaszok erélyes és lendületes rohama azonban hamarosan birtokunkba juttatta rövid időre elvesztett állásainkat. Egész napon át dühöngött a harc váltakozó szerencsével. Állásaink többször cseréltek gazdát. Az ádáz küzdelem tartalékainkat végre is kimerítette s már-már úgy látszott, hogy a kimeríthetetlen olasz tartalékok válnak a helyzet uraivá. Azonban másként történt. A bekövetkezett eseményekről álljanak itt a 17-es honvédek emlékkönyvének sorai: „Fél hat óra táján újra pattogni kezdenek az olasz puskák, furcsa, új ropogás a köveken, páratlan erejű a gyalogsági tűz s utána új tömegtámadás indul frontunk közepe és jobb szárnya ellen. Egymás mögött rohannak felénk újra meg újra a friss tartalékok. Új halottak helyére, új hullákon át új élők lépnek és három helyen megint sikerült állásunkba is betörniük. Most következik a végső tartalékul maradt puskák szerepe.
Endresz István zászlós szakasza, ez a maroknyi, tempós, de elszánt honvédszakasz, mind a három helyen szuronnyal, puskaaggyal, meg ököllel veri agyon, vagy dobja ki a mieink közé berontott olaszokat. A támadás teljes visszaverése benyúlik az estébe."