Diószeghy Áron
51. k.gy.e.

Súlyos harcokkal és testet-lelket megviselő megpróbáltatásokkal tele 42 hónapot töltött a fronton.
Mindig az elsők között volt s lehetetlenséget nem ismerő vakmerősége az összes legénységi kitüntetések  részesévé tette.

Arany vitézségi érmét a 11. isonzói csatában, a Hermada hegyen vívott harcokban érdemelte ki. Elemi erővel dúlt akkor á harc s  ember-ember ellen küzdve óránként cseréltek vonalaink gazdát. 1917. szeptember első napján, napokig tartó ellenséges gránáteső után, a túlerővel támadó olasz gyalogság kiszorította pozdorjává tört s gyéren megszállt állásaiból a vitéz 62-eseket. Mögöttük az ádáz harcokban megedzett 51. gyalogezred mély tagoltságú sorai foglaltak állást, hogy ellentámadással feltartóztassák az ellenség lökését s visszahódítsák eredeti vonalainkat.
Diószeghy Áron szakaszvezető az első támadó hullám, balszárnyán foglalt állást szakaszával. Az olasz tüzérség, hogy a gyalogság, első sikeréinek teljessé tételét lehetővé tegye, pusztító hatású ágyútűzét a felfejlődési területre helyezte át.
Oly rettentő volt eme  tűzzápor, hogy Diószeghy szakasza  mielőtt még ellentámadását megkezdte volna, elvesztette emberei egynegyed részét. A vitéz 51-esek szívesen rohantak  volna akár a pokol kapuinak is, hogy előbb-utóbb biztos halált hozó állásaikat elhagyhassák, de az ellentámadás ideje még nem érkezett el. Szemtember 4-re  virradó reggel felhördültek a hermadai- fronton; ágyúink s bömbölve, hörögve, zuhogva okádták a tüzet a saját sikereiktől megszeppent olasz gyalogságra. A pokoli koncert még inkább feltüzelte az elkeseredett magyar legények vérét, tüzérségünk sikeres hatása bizalmat öntött beléjük. A tüzérségi előkészítés után megkezdődött az ellentámadás. Emberhullám-emberhullám után hömpölygött az olasz állások felé  feltartóztathatatlanul  nyomultak előre a harci lázban égő 51-esek és elsöpörték az ellenség vonalait. Elérték a kitűzött célt és védelemre rendezkedtek be. De a harcok nem nyugodtak meg. A meg-megújuló ágyútűz  után újabb kipihent olasz tömegek rohantak állásainknak, hogy részükre billentsék a küzdelem mérlegét. Az  51-esek rendíthetetlenül állták a sarat s egy lépést sem engedtek hősi vérrel megszerzett állásainkból. Szerencséjük azonban kisebb volt vitézségüknél. Tőlük balra ismét meglazult a front s erős olasz osztagok már-már hátba kezdték támadni a dicsőségesen kitartó ezredet.
Diószeghy Áron szakaszvezetőt  azonban a halálos veszedelemben sem hagyta el hidegvére s ösztönös magyar leleményessége. Anélkül, hogy parancsra várt volna, hirtelen frontot vett 14-16 emberével s tigris módra vetette rá magát az oldalába nyomuló ellenségre. Támadása oly meglepő és erőteljes volt, hogy 600 olasz  ijedten emelte fel a kezét. Diószeghy az időközben  beérkezett tartalékkal megszállta a vonalainkon ütött rést és helyreállította az arcvonal folytonosságát ezredével.