Bozó Andor
307. hv.gy.e.

Lelkes, azt lehet mondani fanatikus harcos volt. Atyja katonának szánta. ifjúkori éveit katonai nevelőintézetben töltötte, honnan azonban hirtelen növése miatt, mint katonatiszti nevelésére alkalmatlant elbocsátották. Ez az elbocsátás végzetévé vált a törekvő, érzékeny lelkű ifjúnak. A háborúban mindig az a törekvés sarkalta, hogy megmutassa, hogy ő — a katonai szolgálatra alkalmatlan. — van olyan katona, mint bárki más. És ezt fényesen be is igazolta.

Zürichben érte a hadüzenet : hazasietett, hogy hazájáért harcolhasson. A pozsonyi 13. honvédgyalogezredhez sorozták be, honnan tele lelkesedéssel, az önkéntes iskola elvégzése nélkül sietett ki a harctérre, a 307. honvédgyalogezredhez, hol atyja is szolgált. Azt tartotta, hogy a legjobb iskola a harctér. Apa és fiú együtt küzdöttek ezután a becsület mezején.  Már tűzkeresztségénél bizonyságát adta kiváló katonai erényeinek, ami a későbbi harcok folyamán valóságosan csodálkozást váltott ki bajtársaiból. 1915. év őszén, mint önkéntes szakaszvezető a Dnyeszternél véghezvitt sikeres járőr vállalkozásáért megkapta a kis ezüst vitézségi érmet. A következő év júniusában a Szeret partján súlyos harcokban álló zászlóalját mentette meg félelmet nem ismerő bátorságával és okos megfontolással teljesített kiváló szolgálataival. Az ez alkalommal szerzett érdemeinek méltó elismeréséül nagy ezüst vitézségi éremre terjesztették fel. Legkiemelkedőbb hőstettét azonban 1916. augusztus 11-én, a Tatár szoros hősies védelme közben vitte véghez. Az oroszok minden nagyobb harci zaj nélkül áttörték a 29. közös gyalogezred vonalát és egy körülbelül száz főből álló erős osztaguk az erdős területen észrevétlenül a 307-es honvédek I. zászlóaljának hátába került és meglepte a zászlóaljparancsnokságot. A váratlan támadás a felsodrítás veszélyével fenyegette az egész ezredet. Nagy zűrzavar támadt; mindenki menekülni igyekezett. Csak Bozó zászlós, a zászlóalj segédtisztje nem veszítette el a fejét. Karabélyt ragadva „küldöncök, utánam!" kiáltással az oroszok elébe vetette magát. Csak két bajtársa, Takács őrvezető és Táncos honvéd követte. A három hős honvéd elszántan az ellenségnek rontott és heves tüzeléssel fogadta az előrenyomuló oroszokat. Az oroszok nagyobb erőt sejtve, halottaik visszahagyásával elmenekültek. Ugyanezen időben a rajvonal és a zászlóaljparancsnokság között egy ellenséges század nyomult előre.. Bozó zászlós az oldalban fenyegető veszély láttára két emberből álló „csapatával" oldalba támadta a völgyből felözönlő oroszokat és heves tüzeléssel visszavetette a megriadt ellenséges századot. Az oroszok fejvesztetten menekültek s magukkal ragadták tartalékjaikat is. Bozó zászlós ezen elszánt és rettenthetetlen fellépése megbecsülhetetlen eredményt jelentett és általános elismerést váltott ki.