Weisz Márkus
19/VIII. npf.zlj.
 

A 19/VIII. kaposvári népfelkelő gyalogzászlóalj, mint hadosztály tartalék á Zugna-Torba magaslat mögött volt állásban a déltiroli offenzíva hatodik hetében. 1916. június 26-án délután a 28. hegyi-dandártól az az értesítés érkezett a zászlóaljhoz, hogy, az olaszok az 1352-es jelzésű magaslaton kiépített támpontot tönkrelőtték és benyomultak a 20/III. népfelkelő gyalogzászlóalj állásaiba.
Nyomban utána azt a parancsot kapta Szegfy István honvédhuszárőrnagy, a 19/VIII. népfelkelő zászlóalj parancsnoka, hogy zászlóaljával akadályozza meg az olaszok további előrenyomulását és ha lehet, foglalja vissza az 1352-es támpontot. A zászlóalj nyomban útnak indult s éjfél tájban már készen állt a támadásra. A támadás előtt az intézkedések kiadásakor Szegfy őrnagy megkérdezte tisztjeit és altisztjeit, hogy ki vállalja az első szakasz vezetését, mely az ellenséges állás legveszélyesebb részével állt szemben. Weisz Márkus törzsőrmester, akit számvevőaltiszt létére saját kérelmére két héttel ezelőtt osztottak be a harcoló csapathoz, önként jelentkezett a szakasz vezetésére. A roham éjfél után tíz perccel indult meg. A terep igen nehéz volt, a magas, 40—45 fokos lejtésű sziklafalon, alig két-három lépés keskeny szerpentin úton lehetett megközelíteni az olasz állásokat. Négykézláb kapaszkodva kúsztak előre, a sziklafalon az éj sötétjében a jó öreg somogyi és baranyai népfelkelők. A zivataros esős idő elterelte az ellenség figyelmét róluk, úgy, hogy mintegy 20—30 lépésnyire közelítették meg észrevétlenül az ellenséges állásokat.
Legelöl Weisz törzsőrmester haladt néhány emberével és lelkesítő szavakkal buzdította őket a kitűzött cél elérésére. Nem telt el sok idő, Weisz Márkus halálmegvető bátorsággal rávetette magát az olaszokra és befészkelte magát az ellenség sziklaállásába. Az olaszok a váratlanul ért meglepetésből fölocsúdva erős géppuska és ágyútüzet zúdítottak a sziklaállásra és megakadályozták Weisz szakaszát a további előrenyomulásban. A zászlóalj nem tudta nyomon követni a fürge szakaszt, mely támogatás hiányában válságos helyzetbe került. Weisz törzsőrmester tehát a mögötte kígyózó sziklás ösvény felé szaladt, hogy az utána vonuló zászlóaljnak az utat megmutassa s ezáltal erősítéseket hozzon fel szakasza támogatására, midőn útközben ellenséges golyótól halálosan találva összerogyott. Haldoklott már, mikor bajtársai hozzája szaladtak. Utolsó szavaival is kitartásra buzdította őket, mondván: „Semmi, jó öregek ! Nekem már végem van. Csak előre Istennel a Hazáért" .