Watzinger István
1. npf.gy.e

1918. június 15-én hősi önfeláldozásával magaslott ki Watzinger István népfelkelő törzsőrmester, aki a  budapesti 1. népfelkelő gyalogezred műszaki századának volt egyik szakaszparancsnoka. A megáradt Piave mellékágán átvezető és minduntalan összelőtt bürüt, az olaszok legélénkebb tüzében ismételten és mindannyiszor leggyorsabban javította meg. Ennek nagy jelentősége volt, mivel ezredének gyors és folyamatos átjutását lehetővé tette. Később az olasz erődített vonal ellen intézett támadásunk alatt példás elszántsággal rohamkapukat vágott az olaszok drótakadályaiba. Ezalatt súlyos haslövést kapott. Este hátraszállították, majd a folyón való átszállítás céljából, más sebesültekkel együtt pontonba fektették. Áthajózás alatt azonban Watzinger törzsőrmester észrevette, hogy a ponton kormányosa képtelen arra, hogy a megáradt folyó igen erős sodrával megbirkózzék és hogy az ár éppen ezért már-már magával ragadja a pontont. Erre súlyos, életveszélyes sebével nem törődve és sajgó fájdalmai dacára felugrott a hordágyról és megragadva a kormánylapátot, szakszerű hozzáértéssel kivezette a pontont a Piave sodrából, önfeláldozó, mélységes csodálatot és hálát keltő közbelépésével kimentette bajtársait az elsodrás veszélyéből, de viszont maga áldozatul esett kimagasló bátorságának. Súlyos sebe a testi megerőltetés folytán annyira rosszabbodott, hogy röviddel a kórházba érkezése után hősi halált halt. 47 hónapja volt a harctéren. A kisezüst és a bronz vitézségi érmet, valamint a Koronás Ezüst Érdemkeresztet érdemelte ki, úgyhogy a fentiekben vázolt példásan derekas és hősi halálával is megpecsételt fényes magatartását az arany vitézségi érem odaítélésével örökítették meg elöljárói.