Bondor Antal
30. hv.gy.e.

A 30. honvéd gyalogezred a Rarance-Toporoutz körül dühöngő harcok idején, 1916. január 8-án került a bukovinai harctérre s mint hadosztály tartalék, mindjárt közvetlenül az arcvonal mögött került állásba. Másnap az ezredet, egy zászlóalja kivételével, az első vonalba rendelték, hol a következő napokon heves orosz támadások központjába került. Január 11-én éjfélkor különböző kaliberű ágyúival ismételten megkezdte az orosz tüzérség a honvédek állásainak lövését, melyet két órán át tartó szakadatlan tüzelés után, az orosz gyalogság támadása követett. Mint néhány nappal azelőtt, most is sokszoros raj vonalban törtek előre a kiapadhatatlan orosz tömegek, de honvédeink, mint néhány nappal azelőtt, most is rendíthetetlenül állták a rohamot. Az  előre hajszolt újabb és újabb ellenséges erők szétzúzódtak a honvédek ércfalán. Egész napon át kegyetlenül dúlt a harc.
A délutáni órákban Bondor Antal 30. honvéd gyalogezredbeli törzsőrmester azt a parancsot kapta, hogy szakaszával az ezred jobbszárnyát erősítse meg és az összeköttetést a szomszédos 6-ik honvéd gyalogezreddel állítsa helyre. Bondor törzsőrmester a kijelölt helyre érkezve, csak néhány élő hatos honvédet talált és megdöbbenten tapasztalta, hogy az állásban oroszok vannak. De megőrizte lélekjelenlétét. Szakaszának nagyobb részét tüzelőállásba rendelte, kisebb részével pedig kézigránátokkal felszerelve, hosszában nekitámadott az oroszoktól megszállott vonalnak. A kézigránátokat sűrű egymásutánban hajigálta az oroszokra, kik eme vakmerő támadástól meglepődve futva hagyták el az árkot. Bondor lépésről-lépésre haladva megtisztította az állások nagy részét az ellenségtől s az időközben veszteség nélkül az állásba érkezett 6-os honvédekkel együtt erélyes támadással elvágta a még itt szorult oroszok visszavonulásának útját. Az állások ismét kezeinkbe kerültek, ami Bodor őrmester ritka erélyének és személyes bátorságának volt köszönhető.