Teiffl Ferenc
5. k.hu.e.

Gimnáziumi tanulmányainak elvégzése után az 5. közös huszárezredbe vonult be, melynek soraiban — mint 18 éves lángoló lelkű ifjú — részt vett a doberdói harcok szörnyű küzdelmeiben. Már a 2. isonzói csatában kitűnt bátor magatartásával, mint ezrede egyik századának szakaszparancsnoka. A személyes bátorság legnagyobb kitüntetését az utolsó háborús év nyarán leviharzott nagy harcokban érdemelte ki.
Ekkor Asiágónál küzdött az 52. gyaloghadosztály rohamzászlóaljának rettenthetetlen legényei élén. Az 1918. június közepén megindult általános támadás során önként vállalkozott egy fontos ellenséges állás elfoglalására. Már több ízben megkísérelték gyalogcsapataink ezen veszedelmes magaslati állás elfoglalását, de minden támadó kísérletük meghiúsult az ellenség makacs ellenállásán. Teiffl hadapródjelölt rohamszakaszának erőteljes és akadályt  nem ismerő támadása azonban meghozta a kívánt sikert. Halálos elszántsággal rontott embereivel a fiatal |parancsnok az olaszokra és elkeseredett viaskodásban  kiragadta kezükből a makacsul védett  állást. A vitéz rohamozók legtöbbje elesett a véres küzdelemben, csak hárman értek fel a magaslatra. Mindhárman megkapták az arany vitézségi érmet.