Szívós Ferenc
37. k.gy.e.

1918 június 19-én a Montello alatt húzódó vasútvonal egy szögben elhajló részét tartotta megszállva a 37. közös-gyalogezred egyik százada. A század visszahajló jobbszárnya előtt lévő házban elhelyezett olasz géppuskák hosszában lőtték a 37-es századot, ami emberanyagban súlyos veszteséggel járt.
Szívós Ferenc őrmester parancsnoka engedélyével önként vállalkozott arra, hogy megszabadítja századát az olasz géppuskák pusztító tüzétől. Tizenkét tagból álló rohamjárőrével egy öntöző árok mentén kúszott előre a géppuskás ház felé. Nem volt messze már a céltól, amikor egy géppuskákkal és golyószórókkal felszerelt ellenséges osztagra lett figyelmes, melyet vezetőik hangos buzdításokkal tüzeltek támadásra. Szívós őrmester, hogy századának rajtaütésszerű megtámadását megakadályozza, megváltoztatta előrenyomulási irányát és egyenesen az észlelt mozgás felé tartott. A közeli árkokban rá is bukkant az alattomosan meglapuló olaszokra, kiket rövid kézigránátharc után megrohant vakmerő járőrével. A meglepett olaszok megadták magukat. 200 fogoly — köztük három tiszt — négy gépfegyver és több golyószóró jutott a merész kis rohamcsapat kezére.

Ezen sikeres kirándulás szerencsés lepergése titán, tüzérségtől és repülőktől támogatott erőteljes támadást intézett az ellenséges gyalogság a század állása ellen. A több órán át tartó irtó harcban a század tisztjei egytől-egyig elestek, a lőszerhiány percről-percre érezhetőbbé vált, ami a vitéz 37-esek helyzetét válságossá tette. A legkritikusabb pillanatban Szívós őrmester állott bajtársai élére és az olaszoktól elvett géppuskák és lőszer segítségével továbbra is állta az ellenség heves ostromát. Majd midőn a zsákmányolt lőszer is kifogyott, végső erőmegfeszítéssel rohamra vitte századát és megfutamította az olaszokat. Az időközben megérkezett segitő erőkkel még teljes egy napig tartott ki helyén, hol még nyolc olasz támadást vert vissza vitézül verekedő századával.