Szenderffy Emil

39. k.gy.e.

A 17. gyaloghadosztály kötelékében küzdő 39. közös gyalogezred Dominik ezredes parancsnoksága alatt a San Salvator nevű magaslat mögött gyülekezett a Piaven keresztül végrehajtandó támadó csatára. A támadás napját megelőző estén az ezred egyik zászlóalja Popovics alezredes vezetésével Mina falucska mellett helyezkedett el, hogy másnap reggel pontban 6 óra 30 perckor megkezdje a támadást. Az előre megállapított terv alapján Szenderffy Emil önkéntes tizedes azt a parancsot kapta zászlóaljparancsnokától, hogy június 15-én reggel, zászlóalja támadását negyed órával megelőzően keljen át a Piave folyón, a túlsó parton elhelyezett olasz tábori őrsöket semmisítse meg és szakaszát járőrökre osztva törjön utat utána, az nyomuló zászlóaljának. Szenderffy önkéntes a kitűzött időben a Piave töltése mögött elrejtett négy csónakot elszánt legényeivel a vízre eresztette s az ellenség pokoli ágyútűzében nekiindult a túlsó partnak. Tüzérségünk támogatásával, különösen pedig a reggeli köd és a  sűrű robbanások okozta füstfelhő leple alatt sikerült is neki veszteség nélkül partot érnie, ahol azonban az olasz tábori őrsök erős gyalogsági és géppuskatűzzel fogadták. A veszélyes helyzetbe került kis  csapat erélyes rohamra ment a makacsul védekező olaszok ellen. Halálmegvető kézigránátharcban és gyilkos kézitusában megsemmisítette, illetve foglyul ejtette az előretolt állásokban szívósan ellenálló olaszokat, miáltal teret nyert az utána átkelő zászlóalj harcba fejlődésre. Az első támadó hullám beérkezése után megkezdte Szenderffy önkéntes előrenyomulását a Montello hegygerincen végig húzódó első olasz védelmi vonal ellen.
Az ellenséges gyalogság és tüzérség féktelén tüzelésében történt előretörése nagy veszteséggel járt s mire az olasz főállások elé ért, már emberei nagy része elesett, vagy megsebesülve lemaradt. Az a lelkes lendület azonban, mely szédületes iramban lendítette előre a kis csapatot, nem ismert akadályt.  A drótakadályok átvagdosása után betörtek az olasz vonalba s kézigránátokkal megkezdték az árkok felgöngyölítését. Elfoglalták annak egy részét, azután egy, több géppuska által védett kaverna megtisztításához fogtak, melyben számos olaszt ejtettek foglyul. Zászlóalja közelgésének láttára tovább folytatta előrenyomulását Szenderffy önkéntes. Az itt-ott felbukkanó akadályokat legyőzve, el. is érte az olaszok harmadik vonalát, melyet zászlóaljával két napon át tartott. Az óráról-órára erősbülő ellenséges tüzérségi tűz azonban június 17-én már oly mérveket öltött, hogy a zászlóalj és a vele szomszédos csapatrészek helyzete a nagy veszteségek miatt tarthatatlanná vált. Ekkor Szendcrtfy önkéntes arra kapott parancsot, hogy egy különösen sok veszteséget okozó olasz üteg ágyúit robbantsa fel. Az önfeláldozóan szolgálatkész és rettenthetetlen önkéntes négy merész emberével felderítette az olasz üteg állását és az azt védő géppuskafészkek között észrevétlenül előrecsúszva, húsz lépésnyi távolságban közelítette meg a szüntelenül tüzelő üteget. Ekkor rajtaütött az üteg legénységén és az előre elkészített ekrazit töltésekkel felrobbantotta az ágyuk csöveit. Ezután zászlóaljával elkeseredett nekilendüléssel Sevilla irányában Treviso felé tört élőre, Szenderffy önkéntes szakasza, mint irányszakasz haladt  a zászlóalja élén és borzalmasan véres küzdelmek között el is érte Sevilla falut, de az olasz tartalékok érezhető beavatkozása következtében kénytelen volt a Nervesa felé vezető műúton visszavonulni. Ezrede a példátlanul hősies és véres küzdelmek közben, az elszenvedett nagy veszteségek következtében teljesen elgyengült és erőtlennek bizonyult az olasz ellentámadások feltartóztatására. A harcba bocsátkozott 41. honvéd hadosztállyal együtt megkísérelte ugyan még egyszer az előretörést, de a mindent ellepő olasz tartalékok sűrű tömegeivel vívott kétségbeesett harcaiban csak tetézte a pusztulást. A halálmegvetően harcoló 39-eseknek végre is a szükséges hadiszerek utánpótlásának hiányában vissza kellett vonulniuk. Az utóvédharcokban Szenderffy önkéntes is súlyosan megsebesült, de vértől elborítva is utolsónak hagyta el dicső küzdelmeinek színhelyét. .

E hős önkéntes, aki 41 havi harctéri múlt ragyogó fegyvertényeivel büszkélkedhetik, kiválóan vitéz magatartásáért két ízben is kiérdemelte a hősök hőseinek járó legszebb kitüntetést. Egyik aranyérmének1 emléke a 10. isonzói csatához fűződik, a másik pedig Montilló-hoz.

 

Forrás: A magyar nemzet aranykönyve Bp.1921.