Szász Albert
2. k.hu.e.

Igaz mintaképe volt a hazája iránt, kötelességét lelkiismeretesen teljesítő katonának.
Az 1918. év tavasza lázas előkészületekben telt el a piavei arcvonalon. Mindkét fél tudta és várta a bekövetkezendő eseményeket s igyekezett részére a legelőnyösebb helyzetet teremteni. A Piave alsó folyásának kisebb-nagyobb szigeteiért, melyek az ellenség mozdulatainak kifürkészésére, saját állásaink biztosítására s esetleges támadások visszaverésére különösen alkalmasaknak bizonyultak, erős küzdelem folyt. Egy ilyen kis szigeten volt a cs. és kir. 2. huszárezred egy géppuskás őrsége is elhelyezve. 1918. május hó 30-án, az éjjeli órákban erős olasz osztagok támadtak rá az egy géppuskából és 9 emberből álló őrségre, hogy őket elűzzék és a szigetet hatalmukba kerítsék.
Szász Albert őrvezető, ki mint géppuskairányzó, a csekély számú őrség parancsnoka is volt, kemény daccal felvette a küzdelmet a két oldalról is előre özönlő ellenséggel. Bízott fegyverében, mely már számtalan veszélyben megvédte és bízott biztos kezében. Emberei közül mindegyik a helyén volt és helyén volt az ő szíve is. Halált osztó golyózáporral szórta be gépe a támadási területet s az ellenség minden közeledési szándékát meghiúsította. Az olaszok részéről is viszonzott heves tűzharcban már öt sebéből patakzott a vér, mégis helyén maradt és legyűrte az ellenség minden megmozdulását. Az olaszok végre is tüzérségükhöz folyamodtak. Felfedezett állásukat elborították a gránátok, mígnem egy telitalálat elnémította a huszárőrség fegyverét és minden emberét. A súlyosan megsebesült derék őrvezetőt a felváltásra kiküldött őrs ásta ki a gránátlyukból, mely hét hős huszár és egy géppuska szétroncsolt tagjainak vált néma sírhelyévé.