Scheip Frigyes
1. hv.táb.á.e.

Ízig - vérig tüzér volt. 15 évi békebeli szolgálati ideje alatt vérébe szivárgott át fegyvernemének rajongó szeretete és ágyúiért élni-halni kész önfeláldozó készsége, mit elismerésreméltó módon bizonyított be Okna, galíciai község körüli harcokban. 1916. év június 4-én az 1. számú honvéd ágyúsezred egy szakasza Czarny-Potoktól nyugatra, a hasonnevű patakocska mellett volt tüzelőállásban s az orosz rohamokkal szemben szívós kitartásával és szakadatlan tüzelésével hathatósan támogatta gyalogságunkat hősi ellenállásában. Az egész nap dúló harcban végre is az orosz túlerő diadalmaskodott s gyalogságunk kénytelen volt visszavonulással enyhíteni a front feszültségét. A hősiesen helytálló tüzérszakasz két ágyúja az ellenségnek tőle északra történt gyors előrenyomulása következtében heves oldaltűz alá került, sőt a hátbatámadásnak volt kitéve. Az ágyúk megmentésére kevés remény volt, azért, hogy azok az ellenség kezére ne kerüljenek, az üteg parancsnoka az ágyúk felrobbantására adott parancsot.
Scheip Frigyes tiszthelyettes, ki a két ágyúnak tűzvezető szakaszparancsnoka volt, inkább életét adta volna oda szívesebben, minthogy megváljék ágyúitól. Ellene szegült hát a parancsnak s bár az oroszok már hátába nyomultak, nem adta fel a reményt. Saját felelősségére megkísérelte ágyúi megmentését, ami csodálatos módon sikerrel is járt. Egyik ágyújával kétfogatosan, a másikkal hatfogatosan nekivágott az útnak és a legnagyobb ellenséges gyalogsági és tüzérségi tüz közepette visszavitte azokat ezredéhez.

A következő napokban Pohorloutz községtől délre vonult tüzelőállásba megmentett szakaszával, hogy az előrenyomuló ellenséget feltartóztassa. Becsületes kötelességteljesítése közben két nehéz orosz üteg pokoli tüzébe került mégis helyén maradt s személyesen vezette a tüzet mindaddig, míg a két nehéz orosz üteg végkép el nem némította hős ágyúit. De ekkor sem hagyta el őket, bár ismét élete megkockáztatásába került használhatatlanná vált ágyúinak megmentése. Megmaradt kevés számú, hősiesen kitartó tüzérei segítségével magával vitte ágyúit, mint hősi halált halt fegyvertársait. Szeretettel ragaszkodott hozzájuk, míg éltek s megadta nekik a hősöknek járó tiszteletet, midőn már elnémultak.

Csapataink már visszavonulóban voltak. Scheip tiszthelyettes útközben összeszedte még lemaradt és megsebesült tüzérjeit s dicsőséggel csatlakozott ezredéhez.