Bévárdy Gyula
18. hv.gy.e.

Ónként vonult be a 18-as honvédekhez Sopronba, honnan 40 éves létére egy ifjú lélek lelkesedésével ment ki a harctérre. Véres csaták viharaiban tanúsított kimagasló vitézsége elismeréséül több kitüntetés érte és többször részesült előléptetésben. 1915. tavaszán egy mellette lecsapó gránát a föld alá temette és összetörte.
Felgyógyulása után, mint rokkant tért vissza a békés polgári életbe. Mikor azonban 1916. nyarán ránk törtek a románok, nem tudott otthon maradni, lángoló hazafias érzése ismét a harctérre sodorta. Rosszul forrott csontjait rendbe hozatta, aztán ment a Hargitára, a Muncsellóhoz, az erdélyi havasokra a románok ellen.
1917. augusztusában a negyven éves rokkant már mint zászlós és gép-puskaszakaszparancsnok küzdött az ojtozi véres harcokban. Midőn 18-as honvédeink a szoroson túl Okna előtt a grozésci-i vonalon vívták háromnapos csatájukat, mindig helyén volt, mindig elől járt s mindvégig kitartott Bévárdy géppuskás parancsnok. A három nap alatt 16-szor törtek ellenünk négy-öt hullámos rohamban az elkeseredett románok, de honvédeink rendületlenül tartották állásaikat. Nagy része volt ebben Bévárdy zászlósnak, aki nemcsak buzdító szóval, hanem magával ragadó lelkes cselekvéssel is kitartásra ösztökélte bajtársait. A 18-as honvédek itt elért nagy sikere elválaszthatatlan Bévárdy zászlós nevétől.