Nagy Sándor
48. k.gy.e.

Apolló csapatának nevezte magát a derék zalai 48-asoknak Nagy Sándor törzsőrmester vezetése alatt küzdő kis csapata. Apollónak, az erkölcsiség és állami rend istenének, valóban méltó testőrcsapata volt az az ötven kemény magyar baka, aki a délkeleti Kárpátokban szolgálta hazáját 1917. év nyarán. A 48. közős gyalogezred első zászlóalja oroszokkal és románokkal állott szemben ebben az időben az erdélyi határhegységekben.
Nagy Sándor őrmesternek és szakaszának az volt a feladata, hogy Gyergyóbékás előtt, az egyik magaslaton, mint előretolt tábori őrs, figyelje az ellenséget. Nagy törzsőrmester két láda puskatöltényt vitt magával s miután alaposan kioktatta legényeit, minden irányban őrszemeket állított fel. így teljesítette őrszolgálatát csaknem egy hétig. Július 23-án hajnalban, egyik járőrével felderíttette a tábori őrs előtt fekvő terepet. Nem sok idő telt el lélekszakadva rohant vissza a járőr és jelentette, hogy a románok és oroszok támadásra jönnek ellenünk. Nagy törzsőrmester rögtön riadót rendelt el s a magaslatra állította csapatát, őrszemeivel pedig tovább figyeltette az ellenséget. Mikor az oroszok és románok teljesen közel értek s egyenesen a tábori őrsre akarták vetni magukat, a vitéz parancsnok kézigránátdobással adott jelet a tűz megnyitására. A zászlóaljnyi ellenséges tömeg négy elkeseredett rohamot intézett a maroknyi zalai bakák ellen, de ők fényesen vertek vissza minden rohamot. A megvert ellenség bosszújában vad ágyútüzet zúdított a vitéz tábori őrsre, mely veszteségei ellenére is szilárdan tovább kitartott.

Az Apolló-csapat minden egyes tagja elnyerte méltó jutalmát, köztük hős parancsnokuk, Nagy Sándor törzsőrmester a legnagyobbat: az arany vitézségi érmet.